Alternatív gyógymódok a testi-lelki jóllétért

"Amit szívedben hiszel, az megnyilvánul." /Dr.Joseph Murphy/ Életünk egy csodálatos út. Élhetjük úgy, hogy boldogok vagyunk, örömteliek és bármilyen helyzetben képesek vagyunk meglátni a legjobbat. Mindez lehetséges, ha igazán szeretnénk.

Életünk során gyakran kerülünk olyan helyzetbe, ami próbára teszi tűrőképességünket, vagy ami félelmet, feszültséget, dühöt kelthet bennünk. Mindezek az érzések természetesek, hiszen ellentétekkel teli világunkban nem érezhetjük mindig a legjobban magunkat. Kérdés az, hogy mit kezdünk felmerülő negatív érzéseinkkel, mennyire engedünk teret azoknak, és hogyan tudjuk kezelni, átalakítani érzéseinket. Nagyon sok hatásos módszer létezik, amivel elengedhetjük sérelmeinket és meggyógyíthatjuk lelkünket, feloldhatjuk feszültségeinket. Ezek a módszerek több órát is igénybe vehetnek és nyugodt környezetet igényelnek. Azonban mi a helyzet akkor, ha hirtelen kell megoldanunk valamit, ha nyilvános helyen vagyunk és csak maximum néhány perc áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy lehiggadjunk?  Erről szólnak a következő megoldást nyújtó tecnikák:

 

10945028_1575976209310432_7348347582314139775_n.jpg 

 

1.

A jógában jól ismert a hasi légzés, amelynek egyik változata, amikor minden levegőt kifújva behúzzuk hasunkat majd elkezdjük lebegtetni (picit be és kihúzni,  amolyan hastáncos stílusban) mindaddig, amíg bírjuk levegő nélkül.  Mivel köldökünk felett két ujjnyira található az erő központunk, (napfonat csakra, plexus solaris) ez az egyszerű gyakorlat megnyugtatja az idegrendszert, sőt vérnyomásunkra is jótékony hatással van. Nyugodtan használhatjuk vizsgák, interjúk előtt is, és nyugodjunk meg, nem fogják észrevenni a többiek. :) 

 

 2.

Jól ismert az a mondás, hogy számoljunk el tízig mielőtt megszólalnánk. Ez különösen hatékony tud lenni egy egy feszült helyzetben, hogy megakadályozza olyan szavak kimondását, amiket később megbánhatunk. Sokat segít, ha mindezt kiegészítjük egy nagy pohár hideg víz megivásával mely nemcsak kitisztítja "fejünket", hanem időt nyerhetünk általa elménk lecsillapítására. Ha elképzeljük, hogy minden korty víz hozzá segít problémánk megoldásához még inkább felerősíthetjük a hatást. (A víz  nagyon jó információ hordozó)

 

 3.

 A következő módszernél érdemes leülni valahová, de ha nincs alkalmunk erre, akkor is elvégezhetjük. Amint felerősödik bennünk egy negatív érzés figyeljük meg azt. Ne akarjunk ellenállni neki,hanem csak mint egy csendes tanú figyeljük meg honnan eredhet, hol érezzük a testünkben. Lehet egy újabb érzés is felbukkan közben, de azzal is hasonlóképpen járjunk el. Amint megszüntetjük ellenállásunkat, megfigyeljük érzéseinket, engedjük hogy egy pár másodpercig jelen legyenek, képesek leszünk elengedni azokat és nem azonosulni velük. Megérezzük azt az erőt, ami csendes megfigyelő jelenlétünkben van és amely nem más, mint Valódi Énünk.

 

 4. 

 Ha van rá lehetőségünk, hogy félrevonuljunk (mondjuk a mellékhelyiségbe), akkor elvégezhetjük a következő gyors egyperces gyakorlatot: Szorítsuk ökölbe kezeinket, majd feszítsük be alkarunkat is, hozzászorítva azokat törzsünkhöz. Feszítsük meg lábainkat is, a farizmokat, majd egész testünket. Végül egy nagy kilégzéssel egybekötve lazítsuk el testünket. Kilégzés közben képzeljük el amint az összes maradék feszültség is távozik belőlünk. Ha szükséges ismételjük meg néhányszor.

 

 5. 

Ha egy kicsit több idő áll rendelkezésünkre(elég néhány perc) végezzük el a Sai Baba által mai korunkban leginkább javasolt Fa meditációt, melyet otthon nyugodt körülmények között több ideig, de sürgős helyzetben rövid ideig alkalmazva is óriási hatást tudunk elérni. Ülj le egy kényelmes helyre ha módodban áll. Csukd be a szemed  és képzeld el, hogy egy fa vagy. A kedvenc fád, vagy akár egy idősebb fa is megteszi. Képzeld el magad fölött a fa ágait, alattad pedig a Föld Anyán keresztül hatoló gyökereit, amelyek a fenti ágak tükörképei. Az égbe nyúló ágak a férfi aspektust- a Kozmikus Atyát-, a földbe kúszó gyökerek pedig a női aspektust,-a Kozmikus Anyát-szimbolizálják.  Először az ágakon keresztül, az orrodon át lélegezd be az isteni Energiát, és a szádon keresztül lélegezd ki a negatív energiát. A kilélegzett negatív energiák által könnyűvé vált testedet pozitív, isteni energiákkal töltheted fel. Folytasd ezután a kis és belégzést, amíg fel nem töltődsz. Ekkor irányítsd figyelmedet a „gyökerek” felé, s most a Föld Anyán keresztül szívd magadba a Yin /női princípium/ energiát, hogy egyensúlyba kerülj. Fogadd magadba ezt az erőt és engedd el a negatívumokat /pl.harag, gyűlölet, irigység, félelem stb./ Ezután intenzív belégzéssel egyszerre szívd magadba fentről a Yang, és lentről a Ying erőket.

Ha szorgalmasan gyakorlod ezt a meditációt, harmóniába kerülsz önmagaddal és kiegyensúlyozott leszel.

Ha csak pár másodperc áll rendelkezésünkre akkor is legalább annyit megtehetünk, hogy légzésünkre koncentrálva (mélyeket lélegezzünk) elképzeljük, hogy beszívjuk a békét és kifújjuk a feszültséget.

 

10406894_767908643279630_1762545204031785925_n.jpg

 

 6. 

Egy nagyon gyors, nagyon egyszerű gyakorlat, ha kivonulva a mellékhelyiségbe, összpontosítva a bennünk lévő feszültségekre kezeinkkel, majd lábainkkal úgymond lerázzuk magunkról a negatív energiákat. Csapkodhatunk is a levegőbe, ha úgy jobban esik. Furcsának tűnhet mindez, mégis nagyon hatásos (otthon a párnacsapkodás is sokat segít), hiszen csak gondoljunk bele abba, hogy a bennünk lévő negatív érzés is egy energia, amitől a testünk szeretne megszabadulni.  Jól tudjuk, ha mindezt a külvilág felé közvetítjük, az nem túl szerencsés, azonban ha nem törődünk vele elfojtjuk és később váratlan kirobbanás vagy betegségek formájában nyilvánulhat meg. Hosszú távon legjobb tehát, ha valamilyen sporttal vagy stresszoldó gyakorlattal szabadulunk meg testünkben felgyűlt feszültségeinktől.

Lelkigyakorlatokat végezve hosszútávon egyre könnyebbé válik majd érzéseink átalakítása és a szeretet mindig jelen lévő energiájának megtapasztalása.

 

7.

Amikor nem túl kellemes érzéseket élünk át próbáljunk meg olyan gondolatokat keresni, amik egy kis megkönnyebbülést adnak számunkra. Nem kell és nem is lehet egy nagyon rossz érzésből hirtelen nagyon jó érzésbe kerülni, de azt megtehetjük, hogy mindig egy kicsivel jobb érzéseket keltő gondolatokat választunk. Ez legyen inkább általános és nem részletekbe menő. (Pl. Odakint nagyon hideg van és nem szívesen mozdulunk ki, mert amúgy sem szeretjük a telet. De ahogy mégis útnak eredünk és felszállunk a villamosra értékelhetjük azt, hogy milyen kellemes meleg van ezen a járművön és milyen jó, hogy olyan kényelmesek az ülőhelyek és az is, hogy nem gyalog kell megtennünk a kinti hidegben azt a hosszú távot ami elvezet célunkig. Az ablakból kitekintve megcsodálhatjuk a hóval borított fák és bokrok, az itt-ott megjelenő hóvirág szépségét vagy az ablaküvegen kikristályosodó jégvirágokat.)

Csupán 17 másodpercig fenntartva egy jó gondolatot hasonló kellemes gondolatok jutnak majd eszünkbe, ha pedig egy jó érzést mindössze 68 másodpercig képesek vagyunk fenntartani nem csak hogy ahhoz hasonló még jobb érzések kerítenek majd hatalmukba, hanem megváltoztatva az egész rezgési frekveciánkat megindítjuk a végtelen univerzum teremtő erőít, amivel megteremtjük életünkbe azokat a megtapasztalásokat, amik rezonálnak leggyakrabban tapasztalt érzéseinkkel. Érdemes tehát tudatosan irányítani mi zajlik bennünk, mert erre senki más nem képes rajtunk kívül.  Általános, kellemes gondolatokat mindig találhatunk, ha szeretnénk.

 

8.

 Egyre inkább terjednek Magyarországon is az új orosz tudati technológián alapuló gyógymódok, ezek közül is legismertebb a számokkal való gyógyítás, mely Grigorij Petrovics Grabovoj nevéhez fűződik. A számok információval rendelkeznek. Minden betegségnek megvan a maga számsora, melyet hangosan egyenként kimondva és ezüstfehér fényben elképzelve, vagy egy kis cetlire felírva magunkkal hordva, esetleg testünkre írva visszaállíthatjuk szervezetünk egyensúlyi állapotát. Nem csak betegségek esetén, hanem különböző élethelyzetek és érzelmek kezelésében is segítségül hívhatjuk a szémokat. Egyik  leghatásosabb vizualizációs gyakorlat, ha a kiválasztott számsort magunk előtt egy aranygömbbe egyenként beletesszük, látva ahogyan ezüst fehér fényben úsznak, majd ezt az aranygömböt teniszlabda nagyságúra összezsugorítjuk és elképzeljük ahogy fejünk felett mint egy vízesés ránk zúdul a benne lévő információ, ragyogó energia.

 

1507737_1576947229213330_9144369989160856825_n.jpg

1511338_1576513262590060_3434573825936958878_n.jpg

 

 

10644889_734208209948414_689100563578190183_n.jpg

10411983_1006358502725834_572685605804676620_n.jpg

 

 

 

9.

 Vannak olyan helyzetek, amikor már eleve úgy indulunk el egy helyre, hogy félünk és gyengének, védtelennek, enerváltnak érezzük magunkat. Ilyen esetben (és máskor is, amikor szükségét érezzük) érdemes mentális védelmet kérnünk magunkra. Ez egész egyszerűen csak annyit jelent, hogy egy csillógó fehér fényt képzelünk magunk köré, ami mint egy lepel vagy egy gömb körülölel bennünket, megvédve a negatív hatásoktól, energiáktól.  Képzelhetjük magunkat egy arany piramisba is, melynek középpontjában állunk (alattunk annak tükörképe) és ez a piramis csak a szeretetet képes átengedni, minden más negatív érzéstől megvéd bennünket. A legnagyobb védő erőt a szeretet jelenti és az az erő, amellyel a Végtelen Intelligencia átölel bennünket minden pillanatban.

 

10.

Louise L. Hay Éld az Életed című könyvében és hanganyagaimban számtalan megerősítést találhatunk, melyek segítenek harmóniába hozni életünket és kihozni önmagunkból a legtöbbet, segít olyanná válnunk amilyenek valóban szeretnénk lenni és elérni céljainkat.  Keressünk olyan megerősítéseket, amelyek kedvesek számunkra, amelyeket jó érzéssel ismételgetünk és akkor idővel biztosan észrevesszük majd jótékony hatásukat. (Pl. "Minden helyzetben teljesen jól megállom a helyemet”, ”Bárhová megyek szeretettel látnak”, ”Az élet szeret és támogat engem”.

 Az imának is hatalmas ereje van, de fontos hogy nehéz helyzetekben ne a kétségbeesés állapotából mondjuk ezeket, hanem egy bekkünk lévő erős hit által vezérelve jelentsük ki pl „Minden tökéletes Isteni rend szerint halad” vagy” Engedem, hogy a végtelen Intelligencia megoldja számomra ezt a helyzetet”

 

1656305_1575790259329027_641604451759325387_n.jpg

 

 

 Fontos, hogy tudatában legyünk annak, mindenből tanulhatunk és minden helyzet által fejlődhetünk, jobbá, erősebbé és bölcsebbé válhatunk.  Minden mindennel összefügg. Vannak olyan emberek, akik kellemetlen érzéseket válhatnak ki belőlünk, míg ugyanazok  az emberek másokra épp ellenkező hatással vannak. Ha valaki nagyon bosszant bennünket érdemes azt is megvizsgálnunk milyen tükröt tart elénk viselkedésével, nincs-e meg bennünk is  ugyanaz a tulajdonság csak esetleg más aspektusban, vagy éppen nem-e azokra a tulajdonságokra vágyunk tudat alatt mi is, amit a másikban vélünk felfedezni, csak mi magunk még nem mertünk önmagunkban felszínre hozni?

Bárhogyan is érezzük magunkat, mindig tudjuk, hogy ahogyan a nap is mindenkire egyformán süt, (személyiségtől függően) úgy mi is mindannyian ugyanúgy részesülünk az isteni szeretetben, bőségben, békében, ha engedjük mindezeket beáramolni az életünkbe.

 

Juhászné Ojtozi Adrienn - terapeuta, reflexológus; 30/754-26-89

10405634_1006358649392486_9027987091508331088_n.jpg





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 17
Heti: 276
Havi: 563
Össz.: 28 846

Látogatottság növelés
Oldal: Gyors stresszkezelés
Alternatív gyógymódok a testi-lelki jóllétért - © 2008 - 2018 - lelekfeny.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »